Az utazásról készített élménybeszámolót IDE KATTINTVA olvashatod.
Miért fontos számunkra az előzetes szállásfoglalás?
Nálunk a "Menjünk, aztán majd lesz valahogy..." utazási korszak már lezárult. Nem szeretünk elmenni látnivalók mellett, de ha mégis kihagyunk valamit, akkor azt szándékosan tesszük. Ez lehetőséget ad az egész utazás szintre percre pontos megtervezésére.
A terv, persze csak terv, azért van, hogy ha szükséges rugalmasan szakadjunk el tőle. Ez azonban csak bizonyos keretek közt lehetséges, mert a tervezés során az előre lefoglalt szállások jelentik azokat a markáns pontokat, amin nem lehet változtatni.
Ilyen "rugalmas elszakadás" idén többször is előfordult utazás közben, időhiány, kedvezőtlen időjárás miatt.
A tervezés során figyelembe veszem az egyes látnivalóknál eltöltendő időt is, majd amikor az adott utazási nap végére jutok, elkezdek szállást keresni azon a környéken ahova az esti órák tájékán valószínűleg megérkezünk.
Így történt ez most is, még 2025 őszén-telén kezdtem az útvonal tervezésébe és el is kezdtem lefoglalni a hozzá szükséges szállásokat, ám az egy fontos kritérium, hogy kizárólag a szinte utolsó pillanatig lemondható szállások jöhetnek csak szóba. Nevezzük ezt a fázist piszkozatnak. Ez már alkalmas arra, hogy készítsünk egy előzetes költségkalkulációt, amit az ember benyújt az oldalbordájának, és ha a jobb egyes ülésből is megérkezik a jóváhagyó bólintás, akkor neki lehet állni a részletes tervezésnek.
Nálunk a 2026-os török körút utolsó tervezett változata 2026 augusztus 25-n készült el, akkor módosítottam a Bergamába korábban lefoglalt szálláson. Találtam egy olcsóbbat, közelebb a városközponthoz, ráadásul itt már az árban a reggeli is benne volt (Bergama egy külön kategória a szállásfoglalásban).
Milyen kritériumok alapján foglalok?
- Mint azt már korábban is írtam, fontos feltétel az utolsó pillanatig lemondható lehetőség (a török szállások többsége ilyen, ez jelent némi felárat, de a korai foglalással többet lehet nyerni ennél).
- Legyen saját fürdőszoba.
- Legyen az árban klíma.
- Legyen Wi-Fi (lehetőleg jól használható).
- Legyen a közelben parkolási lehetőség (LPG-s az autónk, ez néha problémát jelent, pl. mélygarázsokban nem vagyok kimondottan szívesen látott vendég).
- És végül lehetőleg legyen az árban reggeli.
A két utolsó feltételt többnyire a szállásokról közzétett vélemyényekből, illetve a parkolást még a Goggle Maps-en (ha van akkor a Street View lehetőséggel) is ellenőrzöm.
Véleményeket a szállásfoglaló oldalon, a Google Maps-en lehet olvasni, sajnos a többség nem veszi a fáradtságot, hogy alaposabban kivesézzen adott helyeket, így a szálláskeresésnek ez a legidőigényesebb része.
Hol keresek szállásokat?
Ma már szinte alap, hogy a ... Google Maps-en! Mert ami azon nincs rajta, az nem is létezik (persze, hogy létezik, de valószínűleg olyan minőségű, hogy ajánlatos inkább elkerülni). A térképen egyből látom a környéket, az egyes közvetítők árait, és a képeket is nézegethetek, véleményeket olvashatok (egyből a legrosszabbakkal kezdem).
Sok esetben jelennek meg főként Törökországban olyan "sosem hallottam róla" szállásfoglaló oldalak, akikről a véleményeket olvasva kiderül, hogy bizony elég problémás az, ha rajtuk keresztül foglalsz (pl. a szállás nem is tud az érkezésedről).
Jobb a békesség alapon többnyire a Booking ajánlait fogadom el (hacsak nincs óriási különbség egy másik ismertebb oldal javára). Szóba jöhet még a Hotels.com, az Agoda és Törökországban az Otels.com oldal is.
Az idei utazásunk szállásait egy kivétellel, mind a Bookingon foglaltam (a Genius 3. szint elég sok kedvezményt szokott adni).
Miért foglalok előre?
Tudom, hogy sokszor lehetne ott helyben is keresni szállást, lehet még olcsóbban is találna az ember, de nekem erre sem időm, sem energiám nincs.
Azt, hogy jobb szállást is találjon így az ember, arra semmi esély sincs, hisz ott a pillanatok alatt nem tudok utánajárni annak, amit otthon a karosszékben gond nélkül végignézek, mérlegelek.
Az előre lefoglalt szállások esetén pontosan tudom, hova és mikorra kell érkeznem és ezt be is tudom tartani. A szállásfoglaláskor meg kell (lehet) adni egy érkezési időpontot, ezt én a tervezett utazás miatt elég jól be tudom lőni ... nem is szoktam sokat tévedni.
Persze a gondos tervezés ellenére érhetik az embert kisebb-nagyobb meglepetések, mint ahogy értek bennünket is az utazás során, de erről majd az egyes szállások részletezésénél kitérek.
No, a hosszú bevezető után akkor lássuk, milyen szállásokat használtunk az utazásunk során.
Edirne
Bergama
Denizli
Dalyan
Ölüdeniz
Gazligöl
... és egy érdekes próbálkozásról (Csalók a neten!)

Megjegyzések